No, végre mindenki és minden a helyén van, így már nincs is más dolgunk, mint elmerülni kicsit Rejtelmesék életébe. Ez most a mi esti-éjszakai mesénk ideje. Szóval fogd a borospoharad, vagy a teáscsészéd, vagy mitbánomén' ahogy főúri kedved tartja, (mert gondolom, azt Te is tudod, hogy mind királyok és királynők vagyunk) és gyere velem, utazzunk térben és időben egy nagyot negyed óra alatt, anélkül, hogy felébresztenénk a családot.

Rejtelmesék nincsenek kevesen, hogy egészen pontos legyek, hihetetlen sokan vannak. A család legérdekesebb tagjait igyekszem bemutatni Neked, miközben én is felelevenítem itt-ott kicsit megkopott kapcsolataimat távoli rokonaimmal. (Olyannyira távoli, hogy nem is tartjuk a kapcsolatot mai értelemben. Egyszer-egyszer eszembe jut valamelyikőjük, és átélem kicsit a történetét, nem gond ilyenkor a több ezer év vagy kilométer távolság sem).

Nos, az első vendéglátónk távoli unokatestvérünk, Tollaskígyó, anyakönyvezett nevén Ketzalkóatl. Azték, és jó csillagzat alatt született, hiszen egész magas rangot ért el, ő az azték mitológiában a tanulás és a tudás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Mielőtt megkérdeznéd, nem kell átöltöznöd, a meghívóján ez áll: dress code: ahogy vagytok. Na, eredjünk!

Az azték teremtésmítoszban Tollaskígyó teremtette meg az embereket. Neki köszönthették az embereket a tudományokat, a jó erkölcsöt és a bölcs törvényeket. Nem szerette az emberáldozatot, oltárát virágok és gyümölcsök borították. (Szóval, azt hiszem, vegetáriánus volt, legfeljebb nem így hívta.) Miután a csodái szúrták isteni kollégái szemét, egyszerűen kirúgták. (Ugye érzed, hogy csökken a távolság közöttünk, távoli rokonunk analóg lehet egy mai emberségét és gerincét őrizni akaró munkavállalóval.) Folyt.köv.